Június elseje – Gyereknap. Ebből az alkalomból a magyarországi Super Circus várta két előadással előbb a kisebb, aztán a nagyobb gyerekeket a kultúrházban.
A nézőteret megtöltő, zsivajgó publikum egy három tagú “családi társulat” műsorát láthatta , benne bohóc és illuzionista számmal, de volt egykerekű biciklizés is. Talán a tűzzsonglőr (benne tűznyeléssel és lángfújással) bemutató mellőzhető lett volna a kisebbek esetében, csakúgy mint a fakír produkciója, aki törött üvegre feküdt, miközben a mellkasára rá is lehetett állni, illetve bizonyítottan valódi késeket ejtettek a hasára, karcolást sem okozva rajta…
Ezzel együtt a gyerekek jól szórakoztak a bohóc ügyetlenkedésein, majd agyafurtságán, és megállíthatatlanul jelentkeztek, amikor a sorok közül fel lehetett menni a színpadra, részeseként egy-egy műsorszámnak.
A kisteremben Pintye Mária budapesti óvónő tartott kézműves foglalkozást. A helyiség zsúfolásig telt közvetlenül a cirkuszi előadások után, előtte és később csökkent az érdeklődés, két asztalnál lehetett ügyeskedni.
A programokon a részvétel ingyenes volt, megszervezésüket az önkormányzat támogatta.