2013. December 7.
A gálospetri Szentháromság Gyerekotthonban élő gyerekek vendégeskedtek szombaton a baptista gyülekezetben.
A régi imaházban fogadták a vendégeket
Szombaton reggeltől délutánig a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gálospetri Szentháromság Gyerekotthonban élő 27 gyerek vendégeskedett a baptista gyülekezetben.
A program ötletgazdája és a főszervezője, Gyula Rodica kérdésünkre elmondta, hogy az egész napos program során délelőtt – a reggeli után – előbb ismerkedés zajlott a vendégek és a házigazdák (közöttük sok gyerek) között, majd játék és kézműves-foglalkozás (festés, faliképek készítése, mézeskalács díszítés) kezdődött a régi imaházban.
Ebéd után karácsonyi történetekkel ismerkedtek kivetítő segítségével, majd a látottakat megbeszélték, később újra játék volt a program.
A látogatás végén a vendéglátók és a vendégek kölcsönösen ajándékokkal lepték meg egymást.