Győzelem Balmazújvárosban

Győzelem Balmazújvárosban
2016. February 8.
Szombaton Balmazújvárosban játszott és nyert az Unirea. Következő edzőmeccsét itthon vívja a csapat, mely edzőtáborban van a héten.
/vlm/Image/Show/84/

Szombaton délelőtt Balmazújvárosban játszotta idei második felkészülési mérkőzését az Unirea. Ellenfelük a megyei első osztályban szereplő gárda volt, mely ellen már az első félidőben sikerült vezetéshez jutni (a félidő 1-0 volt), és a győzelmet is sikerült megszerezni 3-2 arányban. Góljainkat Sándor, Moisin és Horváth szerezték.
Ifj.fele Sándor a következő csapatot szerepeltette: Perényi – Vadkerti, Moisin, Horváth, Jude, Crisan R., Gábor, Roghina, Pap, Lakatos, Sándor.

Játszott még Fele Sz . és Socaciu, továbbá az ifjúsági korosztályból Szkirkanics, Bacsó, Bersenszki és Crăciun. Sérülés miatt nem léphetett pályára Gego és Fórián.

Ifj. Fele Sándortól megtudtuk: a csapat ezen a héten 5 napos edzőtáborban van, amit helyben oldanak meg és napi két edzést jelent hétfőtől péntekig. Az utolsó napon, pénteken Tasnád csapatát fogadják a következő előkészületi meccsen a Praszler stadionban 15 órától.

Keresés