.jpg)
A megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság második csoportjának 12 csapatos mezőnyében a hatodik helyen telelő Hegyközpályi FC volt az Unirea ötödik ellenfele a felkészülési időszakban, szombaton délelőtt.
A pályi sportkomplexum fűfüves pályáján, tavaszt idéző napos időben a vendéglátók védekezésre rendezkedtek be, állták is a sarat az első gólig, ám Illés találata megtörte őket és onnan kiütközött a tudásbeli különbség. A továbbiakban Dumiter szerzett 3, Crişan R. 2, illetve Horváth és Vadkerti 1 – 1 gól, így alakult ki 6-0-ás félidő után a 8-0-ás végeredmény.
Bár gyengébb ellenfél ellen, de frissen, tetszetős akciókat vezetve játszott csapatunk, mely ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet.
Szabó Zoltán edző a következő gárdát szerepeltette: Ármós – Lakatos (60.p. Crăciun), Létai, Horváth, Csiri (46.p. Fórián), Crişan C. (46.p. Kiss), Gyula, Illés, Crişan R., Vadkerti, Dumiter.
Még két edzőmeccs vár az Unireára a bajnokság kezdete előtt, illetve egy kupameccs:
– kedden, február 17-én a Nagyváradi Sportiskolát látják vendégül 16 órától;
– szombaton, február 21-én Nyíradonyban vendégszerepelnek;
– szombaton, február 28-án a Román Kupában Bihardiószeg (V. Liga) lesz az ellenfél, a találkozót az ellenfél kérésére a Praszler stadionban játsszák.