Az érmelléki hagyományőrző íjászok Pusztai Farkasok nevű csapatának megalakulása óta (2007) szinte minden esztendőben év végi, új év eleji úgynevezett összerázó találkozója volt Szalacson, amire legtöbbször Bokor Szilárd szalacsi szőlőjének területén került sor. A hely kedvező, a dombos, cserjés terület megfelelt az ilyenkor szokásos célba lövési gyakorlatok megtartásának. Mint a csapat legidősebb tagja, a székelyhídi id. Bokor Zoltán elmondta, csapatuk ma a székelyhídi FŐNIX Sportegyesület részeként (vezetője Guba József) tevékenykedik, mely így minden évben meghívottként vesz részt az Ópusztaszeren sorra kerülő Nyílzápor nevű rendezvényen, melyen mongol, kínai, sőt, japán íjászok is szerepelnek szintén hagyományos íjakkal.
Visszatérve a minden évben szokásos találkozókra, elhangzott, hogy idén a mihályfalvi és margittai tagokat is felsorakoztató csapat a céllövés mellett megbeszélte az új esztendő programját, a már ismert rendezvényeken való részvételeket, illetve a minél jobb felkészülés biztosítását az új évadban. Rengeteg fotó bizonyítja, hogy a téli hideg nem vette el a résztvevők kedvét, mindenki pompásan érezte magát, a kitűzött célt elérték: a gyakorlás mellett megbeszélték az ez évi teendőket is. Sok sikert további hagyományőrző tevékenységükhöz!
Bokor István
(Forrás: Bihari Napló)