Hajdúszoboszló sportünnepén szerepelt az Unirea Old Boys

Hajdúszoboszló sportünnepén szerepelt az Unirea Old Boys
2019. September 19.
Az új lelátó és világító hálózat átadását tartották a Futball Éjszakája program keretében, amikor focitornára is sor került.
/vlm/Image/Show/84/

A Futball Éjszakája elnevezésű országos program idejére időzítették Hajdúszoboszlón a helyi sportklub ünnepét: átadták a HSE pályájának új lelátóját és a világító hálózatot.

Az ünnepség keretében, lovas- és íjászbemutató, tűzzsonglőr-show mellett rendezték meg a Némethy László Emléktornát gyerekeknek, felnőtteknek és öregfiú csaptoknak. Utóbbi meccset a HSE és az Érmihályfalvi Unirea Old Boys vívták, a két csapat közti sportbarátság jegyében, a kezdőrúgást Herczeg András, a Debreceni VSC szakvezetője, korábbi szoboszlói játékos végezte el.

A találkozót az érmellékiek nyerték 2-0-ra, mindkét találat ifj. Fele Sándor nevéhez fűződik, a csapat tagjai voltak (a képen balról jobbra): fent – Lajter Ernő, Farkas Ferenc, Orosz Csaba, Csűri Sándor, Hengye Csongor, Caragilov Sándor; lent – Ruszkai Zsolt, Fele Sándor, Gyula Lehel, Pap László, Lázár Miklós, Fele Attila.

Az eseményről beszámolót készített a Hajdúszoboszló Televízió, ami IDE kattintva megtekinthető.

Keresés