Halálos baleset Érmihályfalván

Halálos baleset Érmihályfalván
2018. August 27.
A tragikus kimenetelű baleset vasárnapról hétfőre virradó éjszaka történt, 1.30 perckor, a városon átvezető nemzetközi országútnak az ARA cipőgyár előtti szakaszán.
/vlm/Image/Show/84/
Hétfő délelőtt már csak pár karosszéria-darab volt a forgalmas útszakasz mentén

Mint megtudtuk, Portugáliából érkezett egy kamion, mely a 2. számú kapun akart bejutni a gyár területére. A szolgálatot teljesítő portás, aki nem a gyár, hanem az azzal szerződésben lévő őrző-védő cég alkalmazottja, kiment a járműhöz, tájékoztatni a sofőrt, hogy az 1-es számú kapuhoz hajtson. A helyszínelés előzetes megállapítása szerint amint a sofőrkabin ajtaját bezárták, a portás ellépett a vezetőfülke mellől, az országút azon pontjára ellenben éppen akkor érkezett meg ellentétes irányból egy másik kamion, ami a szó szoros értelmében elcsapta az 59 éves C. F.-et, aki információnk szerint bihardiószegi lakos volt. Mintegy 40–50 méteren tolta maga előtt a forgalmas úton a kamion a férfit, akinek életéért egy órán keresztül küzdöttek a mentősök, ám súlyos sérüléseibe belehalt.

Az ügyben hétfőn délelőtt kiadott rendőrségi közleményből kiderül: az áldozat az úttesten való tartózkodásakor nem viselt sem fényvisszaverő ruházatot, sem fényjelzésre alkalmas eszköz nem volt nála. Az őt elütő jármű Szatmár megyei volt.

(erdon.ro)

Keresés