Augusztus 10-én, vasárnap, a XII. Érkörtvélyesi Dinnyefesztivál keretében megrendezték az első lábtenisz bajnokságot. Az Érmihályfalvi Ifjúsági Szervezet (ÉRMISZ) három csapattal indult a versenyen.
A résztvevők a környező városokból, falvakból érkeztek, többek között: Székelyhídról, Érmihályfalváról, Érkörtvélyesről, Nagyváradról, stb. A versenyen haladó és profi kategóriában is egyaránt nevezhettek a csapatok, előzőben 8, utóbbiban pedig 6 csapat vett részt.
A haladók mérkőzései során sajnos a mi gárdánkak nem sikerült eredményt elérnie, elmondásuk szerint ez a fáradtságnak és kialvatlanságnak tudható be. Ebben a csoportban a rendező érkörtvélyesiek diadalmaskodtak. Később, egy kis pihenés után az ÉRMISZ két „alakulata”; is benevezett a profi kategóriába, ahol egyiküknek sikerült elnyernie az előkelő 3. helyezést. A helyezést elérő team tagjai: Balogh B. Levente, Moca David, Reisz Cs. Gergő.
Elmondásuk szerint nagyon jól szórakoztak, és rengeteg tapasztalatot szereztek, főleg a profi mérkőzések során. Az ÉRMISZ szervezésében a közeljövőben Érmihályfalván is megmutathatják tehetségüket e sportág kedvelői.
Az ÉRMISZ sajtószolgálata (G. I.)