Három pont Alsólugasról

Három pont Alsólugasról
2014. March 31.
Az Alsólugasi Bihorul AC vendégeként szerezte meg a 3 pontot az Unirea vasárnap, a labdarúgó V.-Liga első csoportjának 13. fordulójában.
/vlm/Image/Show/84/
(Archív fotó)

Két tényezőtől eltérőn szinte azonos mérkőzést játszott az Unirea vasárnap délután Alsólugason, mint az előző fordulóban a Praszler stadionban.
A legfontosabb hasonlóság, hogy most is nyert, most is 2-1-re, és most is számtalan további ziccert kihagyva. Ami a különbség, hogy mindezt idegenben tette, illetve most nem csak az egyik, de mindkét gól Lakatos nevéhez fűződik.
A gyengébbiknek mondott alsólugasi csapat kicsi és rossz, “pattogós” talajú pályán fogadta az Unireát. A mérkőzés egészét tekintve a mieink tucatnyi jó helyzetet hagytak kihasználatlanul, miközben az ellenfél a mi rossz helyezkedésünket is kihasználva egyszer került gólhelyzetbe még az első félidő 17. percében, és mindjárt eredményes is volt, így 1-0-val mentek szünetre a csapatok.
Szabó Zoltán a második félidőre két cserével és szerkezeti átalakítással küldte ki tanítványait, és a végeredmény igazolta döntéseit, hiszen – miközben maradtak ki helyzetek -, a feljebb tolt Lakatos kétszer is eredményes tudott lenni, mindkétszer fejesből.
Unirea: Szász – Kerezsi, Lakatos, Ruszkai, Csiri, Létai, Fele Sz. (60.p. Vadkerti), Fele S. (90.p. Kiss), Illés (65. Solti), Sándor (46.p. Horváth), Keresztúri (46.p. Gábor).
A bajnokságban vezető Papfalvi Minerul 10-0-ra kiütötte a Margittai Electric Start, így a tabella élén nincs változás, a forduló további eredményei, illetve a táblázat állása ide kattintva nézhető meg.
A következő fordulóban az Unirea a Sonkolyosi Minerult fogadja (ősszel 2-1-re nyertünk) szombaton délután.