Három pont Céckéről

Három pont Céckéről
2016. June 6.
Sok helyzetet kihagyva, de sikerült begyűjteni a két pontot Céckén.
A zöld-lila mezesek most sem rúgtak labdába

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 29. fordulójában a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Céckei Locadin vendége volt az Unirea,

Csapatunk eltiltás és sérülések miatt foghíjas kerettel utazott el, ám így is benne volt a meccsben egy akár két számjegyű győzelem is, hiszen számtalan helyzetet dolgoztunk ki, ellenben a befejezésnél kevésbé sikerült koncentrálni, “csak” kétszer rezdült meg a háló. Mindkétszer Lakatos volt eredményes, még az első félidőben: Locadin – Unirea 0 – 2.

Ifj.Fele Sándor ifjúsági korú játékosokat is pályára küldött, az összeállítás: Perényi – Mihale, Iova (70.p. Bersenszki), Moisi, Crisan, Vadkerti, Tóth, Roghina, Gábor, Lakatos, Gego.

Csűri Sándor ifjúsági csapata gólzáporos, 8-1-es győzelmet aratott.

Az utolsó fordulóban, szombaton délután a Nagyváradi Egyetem lesz hazai pályán az ellenfél (ősszel 1-1-es döntetlent játszottunk mostani vendégeinkkel).

Keresés