A Hajdú Bihar megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a Jövődért Alapítvány közös szervezésében táboroznak gyerekek ezekben a napokban az Érsemjénhez tartozó Barantón, a Csiha tanyán. A 30 gyerek szaknyelven szólva gyermekvédelmi gondoskodásban él, ami köznapian azt jelenti, hogy árvák, tudtuk meg Palczert Judit gyerekvédelmi szakembertől, aki kolléganőjével, Nyéki Barbarával látja el a táborvezetői feladatokat.
Az I.-VII. osztályos gyerekek egyrészt Hajdú Bihar megyei nevelőcsaládoktól és lakásotthonokból (intézetekből), másrészt a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó székelyhídi Gyermek Jézus otthonból érkeztek a táborba. (Palczert Judit székelyhídi, innen a kapcsolat – szerz.megj.)
A tábor tematikája: népi játékok tanulása és természetesen “gyakorlása”, olyanoké, melyek gyakorlatilag nem igényelnek költséget (gólyaláb és elefánttalp készítése, zsákbanfutás, csuhébaba készítés, stb.). Egyik napon a táborhelyen a debreceni Pergő hagyományőrző együttes látogatja meg őket, illetve vendégül is látják a dévai alapítványhoz tartozó környékbeli (gálospetri, érmihályfalvi, székelyhídi) csoportokat.
Kedden délelőtt Érmihályfalvára kirándult a csoport, ahol Karsai Attila alpolgármester fogadta őket. Meglátogatták a római katolikus templomot Husztig Róbert segédlelkész “idegenvezetésével”, majd a továbbiakban Szilágyi Andrea muzeológus kalauzolta a csapatot előbb a Dr.Andrássy Ernő Múzeumban, utána a főtéri szoborparkban, majd a kirándulás fagyizással ért véget.
(BN)