Hazai pályán készül az Unirea

Hazai pályán készül az Unirea
2019. July 18.
Kedden kezdte meg a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 2019/2020-as kiírásának őszi szezonjára a felkészülést az Érmihályfalvi Unirea.
/vlm/Image/Show/84/

A Praszler stadionban egy csapatnyi, főleg ifjúsági korú sportoló gyűlt össze. Rövid eligazítás után ifj. Fele Sándor edző és Szász Attila kapusedző mindjárt átmozgató edzésre is vezényelte a társaságot, miközben Fele Attila klubelnök kérdésünkre elmondta: eddig hivatalosan sem távozó, sem érkező játékosról nem számolhat be, de hosszú még az átigazolási időszak. Fele Szabolcs jelezte, hogy nem folytatja a csapatban pályafutását, illetve Belényesi Miklós “hazaigazolása” Balmazújvárosból sem jött össze. A bajnokság augusztus 24-i kezdéséig heti három edzéssel és egy-egy edzőmeccsel készülnek helyi körülmények között, az első bajnoki előtti héten már kupaforduló lesz.

A klub az előttünk álló bajnoki idényben is minden lehető szinten indít csapatokat, tehát érdekeltek lesznek a felnőtt, az ifjúsági, a C, a D és E korosztályokban, de újra lesz előkészítő csoport is (az említettek mellett edzők még Csűri Sándor és Szabó Zoltán).

Az eddig lekötött edzőmeccsek:

– július 20-án, szombaton Hajdúszoboszlón játszanak;

– 27-én, szombaton 18 órától hazai pályán a Hajdú Bihar megyei első osztályban érdekelt Monostorpályival;

– augusztus 2-án, pénteken Nagykárolyban;

– augusztus 12-én, hétfőn visszavágóra várják a nagykárolyiakat.

(Bihari Napló)

Keresés