
A Helyi Tanács májusi rendes ülésének egyik határozati javaslata volt létrehozni egy olyan bizottságot, mely a továbbiakban közlekedési ügyekben készíthet elő döntéseket. Fontos tudni, hogy ez csak a város hatáskörébe tartozó úgynevezett belső utakra vonatkozik, tehát a nemzetközinek számítóakra nem.
Karsai Attila alpolgármester a javaslat indoklásában elmondta: a bizottság létrehozása adott esetekben az ügyintézés menetének egyszerűsítését szolgálja, ha igény mutatkozik rá, a képviselő-testület előkészített dokumentációt kap majd kézhez.
Az eredeti javaslat szerint két tanácsos képviselte volna a tanácsosi testületet a bizottságban, ám három jelölés történt. Az ülésvezető Hegedüs Attila javaslatára előbb megszavazták, hogy három tanácsos legyen a bizottságban, majd ugyancsak egyhangúan a határozat egészét is megszavazták.
A bizottság tagjai így Gnand János, Krizsán Csaba és Pap Sándor tanácsosok, továbbá “hivatalból” Karsai Attila alpolgármester, a közlekedésrendészet egy képviselője, és a Polgármesteri Hivatal városrendezési szakembere, Krizsán Zsolt.