
Szenátorokat és parlamenti képviselőket választottunk, ki-ki a maga táborából, akiktől emberközpontú törvényeket, városunk fejlődésének támogatását, sorsunk régvárt jobbra fordulását reméljük és várjuk.
A szavazás, a helyhatósági választásokat feledtetően, a legnagyobb rendben, kulturáltan, hangoskodás, rendbontás nélkül zajlott Érmihályfalva mind a 7 szavazókörzetében.
Az urnákhoz, az országos átlaghoz igazodva, sajnos, mi mihályfalviak sem járultunk kellő létszámban.
Köszönöm minden szavazópolgárnak, munkatársaimnak, akik a szavazókörzetekben példásan tették a dolgukat, hogy ennek a korszaknak az utolsó választása rendben, biztonságban zajlott le.
A következő szavazás 2024 nyarára várható, addig erősíthetjük és építhetjük közösségünket, mert manapság, talán éppen a választások miatt is, nagy a zűrzavar a fejekben, lelkekben, nem beszélve a járvány okozta bizonytalanságról, kiszolgáltatottságról.
Ígérem, hogy mi, helyi vezetők, meg fogjuk találni az együttműködés lehetőségeit a most megválasztott ,,honatyákkal’’ , hogy minden projektünket időben megvalósítva, tovább építhessük és korszerűsíthessük városunkat.
Mellékeljük a hétvégi választások helyi eredményeit körzetekre lebontva.
Nyakó József polgármester