2019. March 19.
A hagyománytól eltérőn nem a forradalom és szabadságharc kitörésének dátum szerinti évfordulóján, hanem vasárnap, március 17-én délután tartotta meg emlékünnepségét Érmihályfalván a helyi RMDSZ-szervezet.
A napsütéses, ám szeles időben nemzeti színű zászlócskákat és a nőszervezet, illetve a nyugdíjasok által készített kokárdákat osztogató fiatalok fogadták a főtérre érkezőket, miközben a hangszóróból Simándy József hangján szólalt meg a Bánk bán című opera Hazám, hazám kezdetű áriája. Boros Emőke tanárnő, műsorvezetői minőségében Márai Sándor írót idézte: “Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen”. A 171. évvel ezelőtt történteket Varga Róbert történelemtanár idézte fel, hangsúlyozva: akkor nemzet született és a 12 pont az egyik legsikeresebb “program” volt történelmünkben. A szabadságharc során Európa 5. legerősebb hadseregét sikerült két vállra fektetni, ám mivel a nyugat már akkor sem állt pártunkra, nem volt meglepő az oroszok közbelépése, aminek elkerülhetetlen volt a következménye. Pete István, az RMDSZ megyei választmányának elnöke méltatta, hogy Érmihályfalva minden évben példáértékű megemlékezést szervez, majd egyebek mellett kifejtette: a “harc” 171 év óta sem fejeződött be, csak más körülmények között, más módszerekkel folytatódik, és sok energiát felemészt az elért eredmények megtartása is. Hangsúlyozta: a kisebbségi kérdést nem szabad politikai alku tárgyává tenni, az emberi-jogi kérdésként kell kezelni. A továbbiakban a Veres László Zsolt Városi Kórus Kossuth-nótákat énekelt, majd a Petőfi Sándor emléktábla megkoszorúzására került sor, összesen 14 intézmény vagy civil szervezet képviselőjét szólította a moderátor.
Az ünnepség a Bartók Béla Művelődési Házban folytatódott, ahová zászlós fiatalok vezették át a sokadalmat. A színpadról elsőként Nyakó József polgármester mondott beszédet, emlékeztetve, hogy az érmellékiek már egy héttel korábban, Dabason megkezdték az ünneplést, azon a rendezvényen, melyről lapunkban is beszámoltunk (lásd. BN március 12.). Kifejtette: Európában ma is szabadságharc zajlik, szabadságunk, hitünk, magyarságunk a tét. Múltunk értékei, kultúránk, nyelvünk, dalaink egyediségünk tűnhet el a globalizáció olvasztótégelyében. (…) Bárki, aki bomlaszt vagy gyűlöletet szít magyar közösségeinkben, az merényletet követ el nemzetünk ellen. Végezetül, utalva a közelgő EP-választásokra, hozzátette: csak akkor leszünk méltók elődeink bátor tetteihez és a forradalom szellemiségéhez, ha nem ülünk tétlenül, amikor gyerekeink, unokáink, nemzetünk jövője a tét. Szabó Ödön képviselő egyebek mellett arról beszélt, hogy ’48 a hídépítés kora volt, amikor a gyakorlatban is hidat vertek a Duna felett. A kérdés ma: hidat építünk egymás felé, vagy falakat építünk egymás közé? Az elbizonytalanítás nem új eszköz, amivel szembe kell néznünk, hiszen 1832-ben Kossuthot is korrupciós perbe fogták, ami derékba törte ugyan jogászi, de utat adott politikusi karrierjének, emlékeztetett az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke. Hozzátette: ma is könnyen vádaskodunk, a közösségi oldal sok mindent elbír, annál kevésbé működik a szembenézés bátorsága. Ma nem bilincsbe vert rabok vagyunk, hanem a beletörődés, a semmittevés, a komfort rabjai, nem kellenek cellák körénk, magunkat zárjuk börtönbe, fejtegette a politikus, arra kérve a mihályfalviakat: ne engedjenek a kísértésnek, ne falakat, hanem hidakat építők legyenek.
A beszédek után került sor a Márciusi Ifjak Díj átadására, amit a helyi RMDSZ-szervezet ítél oda egy olyan helyi fiatalnak, aki magán- és közösségi életvitelével példa lehet társai számára. Az idei kitüntetett Sütő Zsolt Călin, akit a laudáció újdonságokra fogékony, szavatartó, segítőkész, alapos és kitartó fiatalembernek írt le, s aki 8 éve tagja a helyi Aladin Hero Team kempo csapatnak, számtalan versenyen szerezve dicsőséget klubjának, ezzel együtt szülővárosának. A díjat Nyakó József polgármester, mint a helyi RMDSZ elnöke adta át. A továbbiakban a Nyíló Akác néptánccsoport, a Fürge Lábak és Apró Lábak néptánccsoportokkal közreműködve (koreográfusok Borbély-Simon Csaba és Borbély-Simon Andrea) adta elő Ifjú szívekben… című, ez alkalomra készült műsorát, mely Petőfi Sándor életútját mutatta be, ezzel együtt a szabadságharc azzal összefonódott történetét, úgy, ahogyan a néptáncosok tudnak tisztelegni ’48 eszméje előtt.
Az ünnepség a Szózat közös éneklésével ért véget.
(További képek IDE kattintva.)