Szerdán délután nagy volt a nyüzsgés a dévai Szent Ferenc Alapítvány kötelékébe tartozó gálospetri Szentháromság Kollégiumban: karácsonyi ünnepségre voltak hivatalosak mindazok, akik támogatják év közben az intézmény működését.
A meghívásban még Böjte Csaba szerzetes jelenlétéről is szó esett, ám az ünnepség kezdetén derült ki, hogy egyeztetési nehézségek miatt az alapítvány vezetője mégsem érkezik. Távolmaradásáért Kosza Erzsébet, a gálospetri otthon vezetője kért elnézést, ám a megjelentek biztosították: akik eljött, az a gyerekek iránti szeretetből tette. Kosza Erzsébet köszöntő beszédében egyebek mellett azt kívánta, hogy a szeretet lángja, ne csak az ünnepek napjaiban lobogjon. Azt követően előadóteremmé változott az otthon ebédlője, ahol a gyerekek és nevelőik a szenteste eseményeit adták elő versekkel, énekekkel, dramatizált formában (a műsorból való a címbeli idézet).
Következett az ajándékozás, a sort a Szent Ferenc Alapítvány budapesti irodájának képviseletében Fellegi Kató (aki korábban gálospetriben volt nevelő) nyitotta. Mint elmondta, az alapítvány 75 erdélyi házában két kamion indult Budapestről, hogy névre szóló ajándékokat vigyen az azokban lakóknak. Így érkeztek meg a csomagok Gálospetribe is.
A továbbiakban helyi, értarcsai, monospetri és magyarországi magánszemélyek, vállalkozók, intézmények ajándékait adták át. Nem utolsó sorban érmihályfalvi ajándékozók is felsorakoztak, akik szintén év közben is rendszeresen látogatják az otthont. Az ünnepségen magánszemélyek és iskolások ajándékait adták át, képviseltette magát az EMNP, az Egészségügyi-Szociális Központ, illetve a Városháza is.
Utóbbi ajándékait Bilatiu Anikó és Boka Katalin referensek, Nyakó József polgármester és Karsai Attila alpolgármester adták át. A polgármester gratulált az otthon vezetőinek “ehhez a csodálatos munkához”, biztosítva őket, hogy a város továbbra is minden tőle telhető támogatást megad, hiszen érmihályfalvi gyerekeknek is példásan gondját viselik. Minden adakozóknak Kosza Erzsébet mondott köszönetet, hozzátéve: mivel egész évben mellettük állnak, elmondhatja, hogy az otthonban lakók semmiben sem szenvednek hiányt.