A Honismereti Akadémia mindig egy kiemelt témát tárgyaló konferencia, szakmai továbbképzés a honismereti, helytörténeti mozgalom tagjainak és az érdeklődő résztvevőknek. A vízzel kapcsolatos népi, szakrális hagyományainkról, a víz mindennapi életben betöltött szerepéről szóltak az előadások, melyeket szekcióüléseken is megtárgyaltak.
Az Akadémia fővédnöke dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke volt, aki a nyitónapon előadást is tartott A víz jelentősége múlt – jelen – jövő időben címmel.
Győr város és a megye történelmének, művelődéstörténeti értékeinek megismerésére, baráti találkozókra is sor került. Megnéztük többek között a könnyező Mária képet (1697) a Bazilikában, a Szent László hermát, mely 1606-ban került Győrbe, a püspökvárat, a Boldog Apor Vilmos kiállítást, a mosoni Dunát, a Rába folyót, hogy csak néhányat említsek a város kincseiből.
Az Akadémiának több mint 200 résztvevője volt, csütörtökön a tanulmányúton három útvonalon vettünk részt, ahol többek között Pannonhalmát, Lébényt, Tihanyt, Mosonmagyaróváron a Hansági Múzeumot, Pozsony város nevezetességeit, a dévényi várat, szép templomokat, régi szép épületeket, utcákat nézhettünk meg.
Városunkból Szilágyi Andrea muzeológus és Kovács Rozália helytörténész vettünk részt, élményekkel telve tértünk haza.
Kovács Rozália