A Román Kupa mérkőzéseit a csapatok – legalábbis alsóbb szinten – a költségek miatt inkább nyűgnek érzik általában, esetleg a presztízs jelenthet némi lelkesítő erőt. Emiatt edzőmeccs-jelleggel állnak hozzá, az edzők olyan játékosoknak adnak bizonyítási lehetőséget, akikre bajnoki találkozókon inkább cserékként számítanak.
A kupában egy találkozón dől el a továbbjutás kérdése, a pályaválasztó az előző szezonban gyengébb mutatókkal zárt gárda. Így szerdán az Unirea a Praszler stadionban fogadta a Margittai Viitorult, melyet két fordulóval korábban idegenben legyőzött bajnokin.
Az első félidőre a mezőnyjáték volt a jellemző, ám miközben uraltuk a pályát, helyzet valójában sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki. Első szemrevalóbb kapura lövésünk Crisan R. nevéhez fűződik és a 21. percig vártunk rá. Öt perccel később Borzási próbálkozott távolról, a 32. percben Csiri beadása kóválygott a lábak alatt/mellett eredménytelenül.
A második félidő elején ifj.Fele Sándor edző cserékre szánta magát, élénkitendő a játékot, miközben az 51. percben Vadkerti beadását Dumiter próbálta kapura húzni. A vezetést a vendégek szerezték meg a 61. percben, amikor egy bal oldali szabadrúgásból érkezett a labda kapunk elé, egy margittai játékos fejese a kapufáról pattant vissza a mezőnybe, amit egy társa már könnyedén a hálóba passzolt – 0-1. Szerencsére a válasz nem késett sokáig, a 63. percben Dumiter beadását Sándor vágta kapuba – 1-1. A két gyors gól valóban megpezsdítette a játékot, a 75. percben Crisan C. lövését a margittai kapus hárította, ám a 81. percben bennünk hűlt meg a vér: egy ígéretes akciót sikerült úgy elrontani, hogy a vendégek ellentámadásba lendültek, sőt, a kapuba is találtak, de a kispadjuk erőteljes reklamálása közepette a bíró les címén érvénytelenítette azt. A 89. perceb adódott az utolsó lehetőség, hogy kedvezően megússzuk a hosszabbítást, ám Gábor az ötös sarkáról a kapu fölé bombázott…
A hosszabbítás első felvonása hideg zuhannyal kezdődött: a 93. percben, miközben letámadtuk az ellenfelet, ők labdát szereztek és a korábban az Unireát is erősítő Varadi a félpályáról a kapu felé iramodott és az elvetődő Ármós mellett a kapunk jobb oldalába perdített – 1-2. A továbbiakban küzdöttünk az egyenlítésért, meg is voltak a helyzeteink akár a győzelem megszerzésére is, ezek között a 111. percben Dumiter az ötösről a kapust találta el, ellenben az ő buktatását pár perccel később a bíró nem ítélte olyan súlyosnak, hogy azért tizenegyest adjon. A 118. percben Váradi még a felső lécünk fölé perdített, később mi rúgtunk még két szögletet, de az eredmény már nem változott, így a Viitorul készülhet a negyeddöntőre.
A lefújás után ifj.Fele Sándor nem is az eredmény, inkább a helyzetkihasználás, a játék hatékonysága miatt bosszankodott kissé, ám – mint fogalmazott – jó edzőmeccsnek tekinti a találkozót a bajnokság 24. fordulójában következő, Bihar FC II. elleni ugyancsak hazai, vasárnap délutáni összecsapás előtt.
Az Unirea a következő összeállításban szerepelt: Ármós – Létai, Horváth, Csiri (52. Fele Sz.), Crisan R., Gyula, Crisan C. (92.p. Kiss), Borzási (55.p. Gábor), Vadkerti, Sándor, Dumiter.