2019. April 23.
Bő negyed óra alatt esett négy gól.

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójában a Belényesi Bihorulhoz látogatott szombaton délelőtt az Unirea, és sérülések, illetve az ünnep okozta hiányzások miatt fel volt adva a lecke ifj. Fele Sándor edzőnek, hogyan állítsa össze csapatát. A végeredmény már az első félidőben kialakult, sőt, egy bő negyedóra alatt esett mind a négy gól: a 23. percben kerültünk hátrányba, erre még elég hamar tudtunk válaszolni, amikor a 27. percben Crisan értékesítette az általa kiharcolt tizenegyest (a büntető területen belül buktatták), ám a 30. és a 40. perceben újabb gólokat kaptunk, melyekre már nem volt replikánk, így kialakult a 3 – 1-es hazai győzelem.
Az Unirea összeállítása: Kis (62. p. Szkirkanics) – Lazăr, Crişan, Urbanowski, Boros, Láposi, Bacsó, Kiss, Dumiter, Solymosán, Lakatos.
Az ifjúságiak találkozóját is a hazaiak nyerték 2 – 0 arányban.
A további eredmények és a tabella állása ide kattintva tekinthető meg.
A következő fordulóban az Unirea a Nagyváradi AC 1910 gárdáját fogadja. A találkozó, ahogyan a forduló többi összecsapása is, április 27-én, szombaton 11 órakor kezdődik. Az ifjúságiak meccse a felnőtt csapaté után lesz.