Idegenben nyerte meg első edzőmeccsét az Unirea

Idegenben nyerte meg első edzőmeccsét az Unirea
2015. February 1.
A tavaszi szezonra készülő Unirea a félidei 2-1-es hazai vezetés után 5-3-ra legyőzte Balmazújváros negyedosztályú csapatát szombat délelőtt.
/vlm/Image/Show/84/

Balmazújváros első számú labdarúgó csapata az NB. II.-ben szerepel, de nem ez, hanem a negyedosztályban (vagyis a mieinkkel egy “súlycsoportban”) érdekelt – 8. helyen álló – második csapat volt az Unirea első ellenfele a tavaszi szezonra történő felkészülési időszakban.
Szombat délelőtt a hajdú-bihari város műfüves pályáján tartották a találkozót, kímélendő a természetese talajokat.
Szabó Zoltán edző a meccs után nem is értékelte különösebben a látottakat, csupán annyit mondott, hogy egy szezon eleji teljesítmény volt, ahol a játékosoknak nem csak a műfüvet, de még egymás “társaságát” is meg kellett szokni. A győzelem minden esetre dicséretes, a 90. perc alatt pedig mindenki lehetőséget kapott a játékra, úgy, hogy az edző a félidőben a fél csapatot lecserélte: Perényi (46.p. Ármós) – Fórián (46.p. Csiri), Lakatos, Létai, Horváth (46.p. Vadkerti), Crisan C. (60.p. Kiss), Fele (46.p. Gyula), Illés, Crisan R., Gábor (46.p. Keresztúri), Dumiter.

A gólokat Dumiter (3), Vadkerti és Keresztúri szerezte, miközben a hazaiak 3-2-ig rendre előnybe kerültek, ám onnantól már csak mi találtunk a kapuba.

A tervek szerint a következő edzőmeccsre szerdán kerül sor, ellenfél a Nagyváradi Luceafărul. Ám az, hogy hol találkoznak a csapatok, még nem dőlt el, ez a következő napok időjárásának függvénye.

Keresés