
“A sakk az emberi intellektualitás próbaköve.” Ez a J. W. Goethe német költőnek tulajdonított, kivetített idézet fogadta azokat a sakkozókat, akik szombaton délelőtt Bihar, Szatmár és Hajdú Bihar megyékből összegyűltek a kultúrházban, a sportág népszerűsítésére és a néhai helyi sportbarátok emlékére megtartott, már hagyományosnak nevezhető versenyre, melyre az Unirea SK szakosztálya azokat hívja meg, akinél az év folyamán maguk is vendégeskednek. Ezúttal 58-an gyűltek össze (23 gyerek és 35 felnőtt), őket elsőként a szervezők nevében Kovács István köszöntötte, szép napot és jó versenyzést kívánva, majd Nyakó József polgármester az önkormányzat további támogatásáról biztosítva a szellemi sport művelőit is, mert – mint fogalmazott – ők is “a város értékét” képezik. Reményét fejezte ki, hogy az évenkénti verseny sport-szakmai szempontból is egyre emelkedő színvonalat mutat, ehhez a maguk részéről a sakkozók számára nélkülözhetetlen eszközvásárlással járultak hozzá Az elöljáró azt kívánta, hogy a résztvevők “tegyék meg a siker felé vezető lépéseket”, az ehhez vezető út szabályait Szilágyi Tibor mikepércsi sakkbíró ismertette.
Elmondta például, hogy svájci rendszerű, 9 fordulós egyéni és csapatértékeléses versenyről van szó, csak megállapított döntetlen születhet adott esetben, időtúllépést csak maguk a játékosok állapíthatnak meg, okostelefonok használata pedig tilos. Némi perpatvart okozott, hogy a versenyfelhívás szerint csak az 1850 értékszám alatti sakkozók ülhettek volna asztalhoz, ám hárman ennél “erősebbek” voltak, de aztán csak kisimultak a kedélyek. Nagyjából félidőben, az 5. forduló után ebédszünetet tartottak, majd délután öt órakor kerülhetett sor az eredményhirdetésre.
Az emléklapokat, kupákat és érmeket Kovács István, továbbá a támogató önkormányzat nevében Chis Gheorghe tanácsos, illetve Miclea Traian, a Megyei Sakkegyesület elnöke adta át a következőknek:
– gyerekek egyéni versenye: 1. Mocan Alexandru (Szatmár), 2. Borozsnyai Kristóf (Székelyhíd), 3. Seres Sándor (Várad);
– gyerekek csapatversenye (5 csapat) – 1. Várad, 2. Érmihályfalva I., 3. Székelyhíd I.;
– felnőttek egyéni versenye – 1. Mihincan Marinel (Várad), 2. Somogyi István (Érmihályfalva), 3. Pali Alex (Várad);
– felnőttek csapatversenye (9 csapat) – 1. Várad I., 2. Várad II., 3. Nyíracsád III.
Különdíjat kapott egyetlen felnőtt női versenyzőként Cser Yvett, a legfiatalabb versenyzőként Leuca Petrescu, a legidősebb versenyzőként Veress János (valamennyien székelyhídiak).
Különdíjat kapott a legfiatalabb – Diószegi Csongor -, illetve a legidősebb – Dávidovics Tibor – érmihályfalvi sakkozó is.