Idén is vár a „Szabadság Feszt”

Idén is vár a „Szabadság Feszt”
2014. March 18.
Idén is várja a környék fiataljait a margittai strandon sorra kerülő Szabadság Feszt. A szervező VIDIFISZ közleménye.
/vlm/Image/Show/84/
A fesztivál logója (a további fotók a tavalyi fesztiválon készültek)

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Bihar megyei VIDIFISZ ifjúsági szervezete idén is megrendezi a legnagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényét, a Szabadság Feszt nevet viselő szabadidős fesztivált.

A szervező csapat az elmúlt hetekben már több alkalommal ült tárgyalóasztalhoz annak érdekében, hogy megvitassák az idén immár második alkalommal megrendezésre kerülő Szabadság Feszt programját.

A tavaly méltán nagy sikert aratott rendezvény híre alig fél év alatt „fölszántotta”; a környéket, s az előzetes felmérések alapján nagy igény mutatkozik a fesztivál megrendezésére a 2014-es esztendőben is.

A VIDIFISZ ügyvezetése már az év első napjaiban megkezdte a szervezői munkát. Bántó Norbert elnök vezetésével az operatív csapat tagjai megvitatták a fesztivál fejlesztési lehetőségeit, illetve arról is konzultáltak, hogy a fesztiválnak helyet adó margittai városi strand környékén élő, valamint a fesztivál iránt érdeklődő fiatalokat hogyan lehetne bevonni a fesztivál programjának megtervezésébe.

A megbeszélésen a szervező csapat tagjai arra a döntésre jutottak, hogy internetes és papíralapú kérdőíves felmérés formájában végeznek közvélemény-kutatást azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok milyen együtteseket szeretnének majd a nagyszínpadon látni és hallgatni.

A kitöltött kérdőíveket a fesztivált szervező operatív csapat tagjai már kiértékelték, s ezeket figyelembe véve megkötötték a szerződéseket a legnagyobb népszerűségnek örvendő fellépőkkel.

A közvéleménykutatás keretében mintegy ezer fiatal töltötte ki a kérdőíveket, a felmérésből kiderült, hogy leginkább a popzenei előadókra kíváncsiak, de ugyanakkor a szervezői stáb odafigyelt arra is, hogy más zenei irányvonalakat képviselő előadókat is leszerződtessen, annak érdekében, hogy minél többen találják meg az ízlésüknek megfelelő zenei stílust a fesztiválon.

A rengeteg újdonságot ígérő fesztivál kapcsán fontos megemlíteni, hogy az idén immár két rendezvénysátor várja majd a szórakozni vágyókat.

Az egyik sátor egész éjszaka nyitva áll majd, lehetőséget biztosítva ezáltal a bulizásra mindazoknak, akik már nem szeretnék élvezni a margittai termálvíz kellemes hatását partizás köben, viszont egyébként még szívesen szórakoznának.

A Szabadság Feszt több mint egy nyári zenei fesztivál, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy napközben a fesztivál helyszínére kilátogató fiatalok a rendezvénysátrakban különböző, az ifjúságot érintő témákban hallgathatnak majd előadásokat, neves hazai és külföldi előadók tolmácsolásában.

„Idén duplázunk”;! Ugyanis a tavalyi évben megrendezett Szabadság Feszt programjaihoz képest 2014-ben kétszer annyi programot, szórakozási lehetőséget biztosítanak a szervezők a térség szórakozni vágyó fiataljainak.

Ami azonban nem változik, az a fesztivál üzenete és „fapados”; jellege. Ez azt jelenti, hogy a rendezvény szervezői minden érdeklődő számára térségben és anyagiakban egyaránt elérhető programokat kínálnak.

A VIDIFISZ célja, hogy idén nyáron is egy olyan igényes, szórakoztató rendezvényt biztosítson a Bihar megyei fiataloknak és a nagyszínpadhoz kilátogató közonségnek, amely változatos programjaival és meghatározó eseményeivel minden résztvevő számára emlékezetessé és élmény-gazdaggá teszi a 2014-es nyarat.

A VIDIFISZ sajtószolgálata

Keresés