2017. April 7.
A márciusban meghirdetett gyerekgondozói után júniusban idősgondozói kurzus indul, melyre május végéig lehet jelentkezni.

Március elején hirdettük meg, hogy gyerekgondozói kurzus indul, melyre a bölcsődében lehetett jelentkezni. Mint megtudtuk, ez a kurzus április elsején be is indult 26 résztvevővel, a foglalkozásokat a Zelk Zoltán Általános Iskola főépületében tartják.
A kezdeményezés folytatásaként idősgondozói kurzus is indul, várhatóan júniusban. Jelentkezni ezúttal is a bölcsődében lehet Torda Csilla intézményvezetőnél munkanapokon délig, illetve délután 15 és 16 óra között. A jelentkezési határidő május 26. A foglalkozásokat ugyancsak az iskolaépületben fogják tartani. Amennyiben összegyűl legalább 15 jelentkező, a kurzus díja 600 lej, aki a gyerekgondozói tanfolyamon is részt vesz, annak 350 lej.