III. Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok

III. Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok
2015. July 23.
Az Érintő Egyesület idén harmadik alkalommal szervezi meg az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napokat.
Pillanatkép egy korábbi rendezvényről
A rendezvény célja az Érmellék területén még fellelhető hagyományos mesterségeket gyakorló alkotók megkeresése és bemutatása, a népi hagyományok felélesztése és azok megismertetése a gyerekekkel, fiatalokkal.
A rendezvény 2015. július 29. és augusztus 1. között kerül megrendezésre Érmihályfalván, a Strand épületében és annak udvarán, főszervezői Molnár Zsolt, az Érintő Egyesület elnöke, valamint Czeglédi Júlia és dr. Szilágyi Ferenc.
Az esemény támogatói: a Bethlen Gábor Alap, az Érintő Egyesület, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Érmihályfalva Önkormányzata.
Részletes program:
– július 29.: 14:00 Megnyitó. Köszöntőt mond dr. Szilágyi Ferenc, az Érintő Egyesület alapító tagja. 14–18 Korongozás (Sárkány Szabolcs és családja).
– július 30.: 14–18 Mézeskalács készítés, lapító alapszín festése (Jakó Jolán, Darabont Aliz, id. Szilágyi Ferenc).
– július 31.: 14–18 Matyó varrás, lapító kalotaszegi festése, tojás hímzés (Jakó Jolán, Bató Tímea, Bató Katalin, Kelemen Katalin, Bányai Rozália, Darabont Aliz, id. Szilágyi Ferenc).
– augusztus 1.:10–14 Kosárfonás László András segédletével. Korongozott edények megfestése, citerazene, oklevelek kiosztása (Darabont Aliz, Kovács Éva, id. Szilágyi Ferenc).
A szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt, gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Keresés