
Akrobatikus rock’n’roll bemutató és tagtoborzás lesz kedden, február 25-én 17 órától a Gizella Művelődési Központ színháztermében. A debreceni Kenguru Tánc-Sport egyesület 1992-ben alakult Egerben. Vezetője Szarvas Ferenc, aki a mai napig aktívan irányítja, illetve tevékenykedik benne. Az egyesület az elmúlt 27 évben több magyar bajnokot, világranglista vezetőt, Európa és Világbajnoki dobogóst nevelt ki, azok közül többen választották hivatássá ezt a szép szakmát.
Az akrobatikus rock’n’roll egy dinamikus, látványos táncstílus, amely a klasszikus rock and roll táncból fejlődött ki. Az alapvető tánclépéseket akrobatikus elemekkel, lépésekkel, emelésekkel, dobásokkal kombinálja, így egy igazán látványos táncstílust alkot.
Az akrobatikus elemeket, a gyerekek egészségének megőrzésének érdekében, 13 éves kortól kezdik tanítani. Az első bemutatkozásra február 25-én, kedden délután a fentebb említett időpontban kerül sor ahol az érdeklődők láthatják miről is szól ez a tánc, a bemutató után ki is lehet majd próbálni a látottakat, az alapok bemutatása után egy 30 perces próbaedzésen, lehet részt venni.
Ha szeretnél egy jó közösség tagja lenni és kipróbálnád magad ebben a csodálatos sportágban szeretettel várunk a Gizella Művelődési Központban az edzéseinken minden szerda délután.
