Iskolakezdés az általános és a középiskolában

Iskolakezdés az általános és a középiskolában
2013. September 16.
Hétfőn délelőtt mindkét tanintézményében "becsengetett" a 2013-2014-es tanév.
/vlm/Image/Show/84/
A legkisebb diákok az általános iskola udvarán

A hagyománnyal szakítva előbb a Mezőgazdasági Főgimnáziumba várták az diákokat, szülőket a tanévnyitóra Érmihályfalván.
A megjelenteket dr.Dersidan Stefania aligazgató köszöntötte elsőként, majd Zeffer Tímea igazgatónő köszönthette az – egyelőre – hét új kollégát.
Az igazgatónő rossz hírrel szolgált a diákoknak: ebben a tanévben is kell majd tanulni. A tréfát félretéve azonban kellemes dologként értékelte, hogy a fiatalok újra találkozhattak barátaikkal. A diákoktól azt kérte, hogy a közöttük lévő verseny legyen tisztességes, és erősítsék ténykedésükkel a közösséget. A szülőkhöz fordulva, tőlük azt kérte, hogy segítsék a pedagógusok munkáját, a kollégáitól pedig, hogy a tudás mellett élményekkel is gazdagítsák a diákságot.
Az iskolában 5 kilencedik és ugyanannyi végzős osztályba csengettek be.

Bemutatták az iskola új “egyenruháját” is, ami valójában egy fiúk és lányok számára is viselhető kardigán a CA (Colegiu Agricol) felirattal (csatolt képükön).
Egy órával később a Zelk Zoltán Általános Iskolában Drugacs Adina aligazgató és Csengeri Csongor igazgató köszöntötte a megjelenteket.
Az igazgató beszédében elmondta, hogy 996 iskolásuk van idén, kik közül 116 előkészítő osztályos, 449 I.-IV., 431 pedig V.-VIII. osztályos. Ki lelkesen, ki kíváncsian, ki megadóan érkezett az új tanév megnyitójára, fogalmazott az igazgató, hozzáfűzve: az eddigi legtöbb pénzt költötte a város az iskola épületeinek – melyekből 14 van – felújítására. Ezt erősítette meg Nyakó József polgármester, aki mindkét helyszínen felszólalt, bátorító szavakat és jókívánságokat tolmácsolva.

Kifejtette, hogy a továbbiakban is támogatják a tanintézményeket, például több sportcsapatot, vagy akár az iskolák közös zenei együttesét is szívesen látnák. A középiskola fejlesztésére is vannak terveik (ezeket egyelőre nem részletezte), az általánosnál több mint 350 ezer lejt fordítottak felújításokra (ezek részleteire visszatérünk). A város vezetése “bevállalja” az ingázó tanerők útiköltségének megtérítését, ám letelepedésüket is szorgalmazza. A polgármester hangsúlyozta, hogy a pedagógus-diák-szülő tiszteleten alapuló kapcsolatban is vannak javítanivalók.
A megnyitókon Salajan Gabriel a rendőrség részéről szólt, a tanévet Bogdán István római katolikus, dr.Zima Zorel görög katolikus, Balázs Dénes református, és Popa Marius ortodox lelkészek áldották meg.

Keresés