Itt a vakáció, több az útlevélkérelem

Itt a vakáció, több az útlevélkérelem
2018. June 19.
Az alábbi elérhetőségen lehet on-line időpontot foglalni útlevél kérelmezéséhez. Néhány további információt is pontosítunk.
/vlm/Image/Show/84/
(Illusztráció)

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Kormánybiztosi Hivatal még a télen arról döntött, hogy felfüggeszti az általa működtetett útlevélosztály azon szolgáltatását, hogy rendszeres ügyfélfogadást tartsanak a megye nagyobb településein. Azt követően csak Váradon, a Dunărea utca 2. szám alatti útlevélosztályon lehet ügyintézni.

Mivel eljött a vakációzások ideje, megszaporodtak az igénylések, ezzel kapcsolatban pontosítani, illetve hangsúlyozni kell pár tudnivalót.

Útlevéligénylés megtételéhez időpontot kell kérni. Ez a helyszínen is megtehető, minden reggel 8 órától osztanak aznapra sorszámot, ám az igen nagy érdeklődés miatt gyakori a tumultus. Sokkal kényelmesebb az on-line időpontfoglalás, amit az útlevélosztály internetes oldalán lehet megejteni. Fontos azonban tudni: a kérelem elküldését követően a hivatal választ küld, miszerint elfogadták a regisztrációt, de erre is válaszolni kell – 2 órán belül – miszerint a kérelmező is tudomásul vette, hogy lajstromba vették. Ha nincs visszaigazolás 2 órán belül, törlik a bejelentkezést és lehet kezdeni elölről.

Az illetéket a CEC-ben, a postán, továbbá minden bankban be lehet fizetni, ahol az igénylőnek számlája van.

(Az időpontfoglalást IDE kattintva akár meg is lehet kezdeni.)

A témához kapcsolódik, hogy Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette azt a törvényt, amelynek értelmében a 18 évnél idősebb személyek esetében 5 évről 10 évre hosszabbítják az egyszerű elektronikus útlevél érvényességi idejét. A jogszabály értelmében a 12 év alatti igénylők esetében három, a 12 és 18 év közöttiek esetében öt, a 18 év felettiek esetében pedig tíz évig lesz érvényes az egyszerű elektronikus útlevél. Az elektronikus szolgálati útlevél érvényességi idejét öt évben, 12 éven aluliak esetében pedig három évben állapítja meg a törvény.