A Bethlen Gábor Alap, az Érintő Egyesület, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács támogatásával ezen a nyáron is sor kerül az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok megszervezésére.
Az augusztus 3–6. között Érmihályfalván sorra kerülő értékmentő foglalkozásokra ezúttal is várják a gyermekeket, ifjakat, felnőtteket egyaránt.
A négynapos kézműves napok programja a következőképpen alakul:
Augusztus 3. – korongozás, magyar írásos varrás, papírfonás
Augusztus 4. – mézeskalácssütés, nemezelés, lapító alapszínfestés
Augusztus 5. – üvegfestés, lapító festés népi motívumokkal
Augusztus 6. – agyagedény festés és díszítés, szalmafonás
A kézműves napokon ugyanakkor népdaltanulás és -éneklés, citeramuzsika és egyéb hagyományőrző foglalkozások bemutatására is sor kerül.
A foglalkozások szerdán, csütörtökön és pénteken 14–18, szombaton 10–14 óra között zajlanak majd.
Az alkotások kiállítására, valamint az emléklapok kiosztására a rendezvény utolsó napján kerül sor.
A helyszín idén is a Gödör rendezvényház és udvara lesz.