A labdarúgó Román Kupa 2013/2014-es szezonjának megyei második fordulójába már bekapcsolódtak a IV.-Ligás csapatok is, és az Unirea hogy, hogy nem a Hegyközpályi Kinder csapatát kapta ellenfélül… Bár a két gárdát pillanatnyilag egy osztálynyi különbség választja el (az V. és IV. liga élmezőnyébe tartozókról van szó), a találkozó az elmúlt évek történéseinek fényében mégis presztízs-meccsnek számított.
A vendégek kezdő tizenegyében fél csapatnyi, az Unireában korábban játszott focista lépett pályára, közülük többen régi ismerősként üdvözölték egymást a szurkolókkal, bizonyítékaként annak, hogy jól érezték magukat a Praszler stadionban: Groze Pisti kapus, a hátvéd Nistor, a középpályás Stefan Raul és Ţîrţ, a csatár Popa Emil.
A Kinder nem hagyott kétséget afelől, hogy nyerni jött, ennek megfelelően már a 2. percben vezetést is szerzett, sőt, a félidő folyamán többször Ármós védett bravúrral (aki ugyanakkor könnyelműségekre is hajlamos), illetve néhányszor csak a pályi játékosokon múlt, hogy nem lett nagyobb az előnyük. Sajnos, saját helyzeteket nem nagyon jegyezhettünk fel, bár a fiúk harcoltak, de jobbára a mezőnyjátékban voltak partnerek.
A második félidő szinte úgy kezdődött, mint az első, azzal a különbséggel, hogy egy vendég-támadásnál a labda a belső kapufáról kifelé pattant. Ám ami késett az nem múlott: az 54. percben több védő hibáját követően szerzett gólt az egyik vendég csatár, majd a 61.-ben egy kiugró játékosukat már nem tudtuk utolérni, és a kapus is tehetetlen volt – 0-3. Ármós még bemutatott néhány mentést, a 63. percben Illés jutott el szinte a gólvonalig, a 82. percben Kerezsi a tizenegyes tájékáról félfordulatból nem helyezte a labdát, hanem erőből lőtte meg… fölé. Nagyjából ennyi a krónika, összegzésként elmondható, hogy a kupaszezon, ezzel együtt az őszi hivatalos szezon egy valójában izgalmaktól mentes meccsel ért véget az Unirea számára. Ennél sokkal fontosabb lesz tavasszal a bajnoki pontok megszerzése.
Szabó Zoltán edző csapata a következő összeállításban szerepelt: Ármós – Horváth, Solti (67.p. Kis), Lakatos, Csiri, Létai, Fele Sz., Gábor, Illés, Sándor (76.p. Szabó), Keresztúri (65.p. Kerezsi).