2019. September 17.
A szezon eddigi legjobb meccsét produkálva nyert az Unirea szombaton.

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában a Borsi Viitorul érkezett a Praszler stadionba, mely a játékerő tekintetében a mezőny első felében található.
A meccs úgy kezdődött, ahogyan azt minden hazai találkozón szeretnénk: már a 2. percben előnyhöz jutottunk, Széles szöglete után Urbanowski a tizenhatos sarkáról a hosszú felső sarokba lőtt, szépségdíjas találat volt –1-0. Széles szögletrúgása továbbra is szerencsét hozott, a félidő derekán a beadott labdát Sabău egy félollóval küldte a hálóba –2-0. Továbbra is domináltuk a játékot, de az eredmény nem változott a szünetig, ám a második félidőben már annál többször. Először növeltük az előnyünket, a 60. percben egy szép akció után Gego gurított el higgadtan a borsi kapus mellett – 3-0. A biztos vezetés mellett csapatunk lazított egy keveset, olyannyira, hogy a borsiak a 74. és a 81. percben két gólt is szereztek, ismét szorossá téve az állást – 3-2. A kedélyeket Gego nyugtatta meg, a 85. percben beállítva a 4-2-es végeredményt, melyet a szurkolótábor is tapssal értékelt.
“Megérdemelten és egy jó csapat ellen szereztük meg a győzelmet”, mondta a találkozó után ifj. Fele Sándor edző, aki a következő csapatot szerepeltette: Kis – Jude (65. p. Lazăr), Urbanowski, Crişan, Sabău, Boros, Solymosán (82. p. Pop), Bacsó, Széles (85. p. Kiss), Lakatos, Gego.
Az ifjúsági csapat (edző Csűri Sándor) is nyert, 3-1-re.
A következő fordulóban az Unirea a Madarászi SK pályájára érkezik, győzelmi reménnyel.