Jól döntöttek a szolgáltató-váltással

Jól döntöttek a szolgáltató-váltással
2017. February 3.
A tavalyi és a tavaly előtti évet összehasonlítva mintegy hetvenezer lejt takarított meg az önkormányzat azzal, hogy energiaszolgáltatót váltott.
/vlm/Image/Show/84/
Áramra és gázra együtt vonatkozik a kimutatás

A januári tanácsülésen Karsai Attila alpolgármester bemutatta azokat a számadatokat, melyek igazolták annak a döntésnek a helyességét, amit még 2015 végén hoztak. Arról van szó, hogy akkor a gáz- és áramszolgáltatást együtt biztosító E-On-nal kötöttek szerződést az önkormányzatra vonatkozóan.
Eltelt a 2016-os esztendő, így mérleget lehetett készíteni. Az alpolgármester által bemutatott számok az önkormányzat részéről fizetett költségeket mutatták, abban nem voltak benne az alárendeltségébe tartozó intézmények (ám valószínűleg azoknál is ugyanilyen irányzat tapasztalható), de tartalmazták a közvilágítás árát is. A statisztika alapján 2015-ben 597.130 lejt fizettek együttesen a gázért és az áramért, a tavaly pedig 527.734 lejt. A spórolás 69.396 lej, úgy, hogy a fogyasztó is több lett, mivel üzembe helyezték az átemelő szivattyútelepet és a szennyvíztisztítót is.
Karsai Attila azt javasolta, hogy a modernizálják a városon áthaladó országos és nemzetközi utak mentén lévő világítótesteket a megtakarított összegből, a hagyományos égőket kisebb fogyasztású ledesekre cserélve.

Keresés