A telehold fázisban tündöklő Hold a Nyilas csillagképben jár majd, ilyen égi állásnál felülnézetből szemléltetve, egy vonalban és szinte egy síkban van a Nap, a Föld, és a Holdunk, így a Hold belemegy a Föld árnyékkúpjába. Most sajnos csak részleges lesz a fogyatkozás, nem teljes. A jelenség kezdetét picivel 23 óra után már érzékelhetjük, legnagyobb fázisa pedig már éjfél után 30 perccel következik be. Tehát ez már szerda kora hajnalban lesz. A részleges fogyatkozás vége július 17-én, szerdán, hajnali 2 órakor lesz. A jelenséget még izgalmasabbá teszi, hogy a Holdtól jobbra, kicsit lentebb a horizonthoz, a Nyilas csillagképben lesz látható a Szaturnusz bolygó. Tőle pedig, szintén jobbra, a Jupiter bolygó tündököl. A Jupiter ekkor a Kígyótartó csillagképben lesz. Derült égboltot kívánunk az égi csoda nézőinek.
Szoboszlai Endre csillagász-ismeretterjesztő, Debrecen