“Karácsony éjjel jöjj már…”

“Karácsony éjjel jöjj már…”
2017. December 16.
A közelgő karácsony alkalmából vendégek jártak az Egészségügyi-Szociális Központban.
/vlm/Image/Show/84/
December 14-én az érmihályfalvi Egészségügyi- Szociális Központba látogattunk, hogy egy kis karácsonyi hangulatot idézzünk az otthon lakói számára. Az érmihályfalvi RMDSZ-Nőszervezet elnöke, dr. Turucz Mária kíséretében, a Zelk Zoltán Gimnázium III.C. osztályos tanulók, tanítójukkal, péntek délben érkezett az otthon klubhelyiségébe, ahol már vártak ránk az idősek, hisz már nem első alkalommal járunk náluk látogatóban. Idősek napján, húsvétkor, karácsony táján mindig készülünk rövid műsorral, mellyel mosolyt, vagy épp meghatódástól hullatott könnyeket csalunk szemükbe. Igen fontosak ezek a látogatások, érezniük kell az otthon lakóinak, hogy fontosak és nem maradtak magukra, érezniük kell a törődést. A gyerekek minden alkalommal nagy szeretettel szerepelnek az öreg bácsiknak, néniknek, hisz látszik rajtuk, mennyire hálásak az odafigyelésért. Idén is készültünk karácsonyi műsorral, amit Csűri József, a központ igazgatója kis ajándékkal köszönt meg a gyerekeknek. Az előadás végén a gyerekek kaláccsal kínálták az időseket, amit ajándékként a nőszervezet nevében vittünk. Ünnepi gondolatait kifejezte Karsai Attila alpolgármester úr is, aki mindig jelen van ezeken a látogatásokon. Meghitt hangulatot teremtett a gyerekek előadása, együtt énekelték velünk a karácsonyi dalokat. Reméljük, még sokszor ellátogathatunk az otthon lakóihoz. Köszönjük a szíves fogadtatást az igazgató úrnak és az ápoló személyzetnek.
Mindenkinek áldott,békés karácsonyt kívánunk szeretettel!
“Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony!”; (Szilágyi Domokos)
Gábor Éva tanítónő, RMDSZ-Nőszervezeti alelnök

Keresés