2018. December 18.
December 14-én, pénteken tartották meg a gálospetri Szentháromság Kollégiumban a hagyományos karácsonyi ünnepséget. Az otthonban nevelt gyerekek háromnegyede érmihályfalvi.
A dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó intézmény hagyományos ünnepségére várták mindazokat, akik az esztendő során bármi módon támogatják az intézmény működését. És sokan el is jönnek minden évben, határon innen és határon túlról is, akiket ezúttal is meghatódottan köszöntött Kosza Erzsébet, aki immár 8 éve vezeti az otthont, ahol három alkalmazott felügyelete mellett 25 gyerekről gondoskodnak.
Az otthonban nevelt gyerekek háromnegyede érmihályfalvi, éppen ezért (is) a város önkormányzata is segíti az intézmény működését. A minapi rendezvényen is képviseltette magát, a karácsonyi ajándékokat (melyek montázsunkon a bal felső sarokban lévő fotón látszanak, a karácsonyfa alatt) Bilatiu Anikó és Molnár József, a Városháza munkatársai adták át.
(Az ünnepség részletesebb leírása ITT olvasható.)