2019. July 19.
Margittán is fellép augusztusban, két alkalommal is, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

A turné plakátja (Illusztráció: Facebook/magyarnemzetitancegyuttes)
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes, melynek néptáncművészei között ott van a margittai Bordás Barnabás, az érmihályfalvi Rencz Norbert, továbbá a nagyváradi születésű Sánta Gergő, aki tavaly a Nagyvárad Táncegyüttessel készítette el Népek tengere című előadását, augusztusban erdélyi turnéra indul, melynek címe Kárpátok visszhangja.
Ennek keretében 4 városban tartanak 5 előadást, a Táncrapszódia, illetve a Kalotaszeg című műsorokat bemutatva.
A turné során a táncegyüttes fellép Szatmárnémetiben, Brassóban és Marosvásárhelyen egy-egy alkalommal, illetve két alkalommal Margittán. Utóbbiakra augusztus 22-én, csütörtökön (Táncrapszódia) és augusztus 23-én, pénteken (Kalotaszeg) kerül sor.
A részletekre aktualitásuk idején visszatérünk.