
Mint már ismertettük, nemrég volt az érmihályfalvi RMDSZ beszámoló és tisztújító közgyűlése amelyen a korábbi elnök Nyakó József már nem vállalt újabb két évre elnöki tisztséget. Ez után került sor az új elnök megválasztására, amely funkcióra Karsai Attila polgármestert javasolták. Más jelölt nem lévén nyílt szavazáson egyhangúlag elfogadták az új elnök személyét.
Karsai Attila polgármester, a hétfői RMDSZ gyűlésen javaslatot tett a jelenlévő választmányi tagoknak öt alelnök személyére akik a maguk területén szerzett tapasztalatukat az RMDSZ munkájában és a köz javának szolgálatában kamatoztathatják.
Az öt jelölt: Cseh László alpolgármester, Szilágyi József (pedagógia), Borbély Csaba (kultúra), Szilágyi Attila (szervezés) és Gyula Lehel (sport) volt.
A választmány a fentebb nevezetteket az alelnökségi tisztség betöltésére egyhangúlag elfogadta.
Balázs József Attila