Kell ott fenn egy ország…

Kell ott fenn egy ország…
2014. December 22.
A város karácsonyfája alatti adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtásával kezdődött, majd a kultúrházban ünnepi műsorral folytatódott a karácsonyi program vasárnap este.
/vlm/Image/Show/84/
A karácsonyi ünnepség a főtéren kezdődött

A tél első napja napsütéssel köszöntött ránk, hónak hírmondója sem volt, a Széchenyi téri adventi vásár természetesen vasárnap is nyitva volt. Az ünnepségre érkezetteket Nyakó József polgármester köszöntötte a város karácsonyfája mellől. Az ünnep időszaka alkalom levetkőzni rossz szokásainkat, beidegződéseinket és szívvel-lélekkel közelíteni egymáshoz, fogalmazott az elöljáró. Hozzátette: az adventi vásár első megrendezése lehetőség a vállalkozóknak a megmutatkozásra, ugyanakkor hozzájárul az ünnepi hangulat megteremtéséhez, az ötletet pedig – ahogyan az lenni szokott – voltak akik örömmel, mások fanyalogva fogadták. A polgármester azt is megemlítette, hogy a honlapunkon elérhető köztéri kamera által az itthonról távol élők is “merítenek” egy keveset a hazai hangulatból, ezt tudjuk a visszajelzésekből, ugyanakkor meghívott már most mindenkit a köztéri óévbúcsúztatásra.
Ezután Jock Evelin, a Nyíló Akác néptánccsoport tagja a karácsonyi, adventi hagyományokról beszélt röviden, miközben társai meggyújtották a negyedik gyertyát a karácsonyfa alatti adventi koszorún, majd a GGG Irodalmi Stúdió tagjai – Kelemen Lilla, Nagy Krisztina Dóra, Papp Sándor Zsolt – szavalták el Ady Endre: Karácsony című versét.
Az ünnepség a kultúrházban folytatódott, ahol újra a polgármester szólt, köszöntve azokat is, akik nem voltak jelen korábban a főtéren, majd megkezdődött a színpadi program.
A Darabont Aliz zenetanárnő vezette Csilinka gyerekkórus tagjainak csilingelő hangjain szólaltak meg ünnepi dalok. Magyar szöveggel hallhattuk például a Leonard Cohen által világhírre szert tett “Hallelujah“-t, de az ünnepi hangulatot a gyermeki pajkossággal nagyszerűen ötvöző “Rudolf, a piros orrú rénszarvas” című dal is dicséri a gyerekeket és az őket kordában tartó pedagógust is.
A Playtime együttes tagjai mutatták meg, hogy a karácsonyi dallamok gitárokon is jól szólnak: Kis Ákos és Kis Gergő a “Jingle bells“-t, a Train: Shake up Christmas-t és a “Szitál a hó” című dalokat adták elő.
A GGG Irodalmi Stúdió a hagyományost a formabontóval ötvözte, bizonyítva, hogy például Ady mellett megfér egy műsorban a Piramis együttes Ajándék című dalai, sőt, annak szövege versként is megállja a helyét.
A Veres László Zsolt Városi Kórus többszólamú énekei a karácsony meghittségét idézték.
A Nyíló Akác néptánccsoport erre az alkalomra összeállított, több tájegység táncait ötvöző műsorában saját eszközeivel “mondta” el, amit a többiek versben, dalban.
Illőbb befejezése nem is lehetett volna a programnak, mint hogy a Csilinka kórustól övezve Szabó János, a Móka színjátszó csoport vezetője által felhangozzon:Kell ott fenn egy ország… ” (Zorán)

Keresés