2013. January 25.
A küzdelemről és a csapatok között szemmel láthatóan alakuló barátságról szólt a csütörtök esti női kézilabda meccs, az Unirea és a Nyíradonyi VVT között. Nem mellesleg először nem kaptunk ki a vendégektől...
A meccsen ellenfelek, előtte és utána már barátok a sportolók
Az Unirea és a Nyíradonyi VVT közötti kapcsolatban már menetrendszerűen következett az újabb, 3 X 20 perces kézilabda edzőmeccs, ezúttal – a két héttel korábban szintén Érmihályfalván játszotthoz hasonlóan – újra nálunk. A lányok már negyedjére találkoztak csütörtök este, hiszen egy, illetve három hete Nyíradonyban mérkőztek meg.
Első 20 perc
A bemelegítések után kicsit kapkodva kezdtek a csapatok, a mieink többször is eladták a labdát, ám jó védekezéssel – beleértve Nagy Heléna védéseit is – tartották az ellenfelet. Az mégis elhúzott 2-0-ra, de Tóth Mária jobb szélről lőtt góljaival egyenlítettünk, később az első hetesünkkel Caragilov Melissa egyenlített 3-3-ra. Alig telt el 10 perc, amikor Erdei Alexandra – miután kialakította a 4-4-es eredményt – külön őrzőt kapott, és legveszélyesebb játékosunkat ezután gyakorlatilag minden támadásban emberfogással próbálták hatástalanítani, míg csak pályán volt. Az első 20 perc az Unirea 6 – 5-ös vezetésével zárult.
Második 20 perc
A második játékrészben 2-0-ra elhúztunk, a vendégek edzője, Bertalan Zoltán le is teremtette tanítványait, a pálya széléről kiabálva: “Szedjétek össze magatokat!” Összeszedték, hiszen 3-2-re átvették a vezetést a félidőn belül, és a kispadról is felállt néhány addig pihentetett játékos. Ugyanakkor Leu Eugen edző is cserélt, a lányok pedig nem kímélték egymást, nem riadtak meg a kemény belemenésektől, védekezésben pedig akit “elkaptak”, azt nem engedték a bíró sípszaváig. Ennek az elszántságnak lett “áldozata” Tóth Mária, akit egy támadás során olyan szerencsétlen “baleset” ért, hogy el kellett hagyja a pályát. Erdei Alexa, Tóth Mária, Toma Denisa, Réder Bianka volt eredményes ebben a félidőben, ám összességében három gólos hátrányt szedtünk mégis össze – 5-8, ami összességében a 11 – 13-as eredményt jelentette.
Harmadik 20 perc
A lefújás után már nyoma sem volt a meccs közbeni keménykedésnek, sőt, pacsizások és ölelések jelezték, hogy az elmúlt hetek találkozásai máris barátságok kialakulásához vezettek a sportolók között. A következő találkozásig sem kell sokat várni, csak egy hetet, jövő csütörtökön Nyíradonyban folytatják.