A partiumi önrendelkezés fontosságára szándékozta felhívni a figyelmet az a kerékpáros túra, melyet már negyedszer szervezett meg az EMI Bihar megyei szervezete, az EMNP és EMNT támogatásával. A túra résztvevői vasárnap reggel a nagyváradi Úri (Roman Ciorogariu) utcai premontrei rendház előtt gyülekeztek, ezzel is jelezve: közösséget vállalnak a renddel, az elkobzott vagyonának visszaszerzéséért vívott harcában.
A mintegy kéttucatnyi résztvevő ezután Érmihályfalva felé fordított a biciklikormányt, útközben az autonómiát népszerűsítő szórólapokat osztogtava a közbeeső települések lakóinak. Minden helyiségben a helyi EMNP-szervezetek tagjai, helyi tanácsosai várták a túrázókat, akik megpihentek a paptamási és székelyhídi turulmadaras emlékműnél, a bihardiószegi Kossuth-szobornál. A kerékpároskhoz útközben többen csatlakoztak, voltak, akik a teljes távot letekerték, mások csak résztávokat teljesítettek.
Bár nem esett útba, Szalacsról is csatlakoztak a túrázókhoz, sőt, az érmihályfalvi körforgalomnál szatmári és nagykárolyi kerékpárosokkal bővült a mezőny.
A strand területén a helyi EMNP-szervezet tagjai várták a kerékpárosokat. Először dr.Szilágyi Ferenc elnök köszöntötte az érkezetteket, kifejtve, hogy az autonómia elérése után, amire a Székelyföld mellett a Partiumban is van lehetőség, Érmihályfalvát mint az Érmelléki Autonóm Terület fővárosát említhetnénk.
Nagy József Barna, az EMNT régióelnöke arra emlékeztetett, hogy első alkalommal még csak négyen, másodszor már tíznél többen, harmadszor már közel húszan, míg két év kihagyás után most, negyedszer már negyvennél is többen vettek részt a túrán. Molnár Csongor megyei EMI-elnök is üdvözölte, hogy egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez.
Csomortányi István, az EMNP szervezési igazgatója kérdésünkre elmondta: a túra időpontjának kiválasztása nem véletlen, hiszen 1940. szeptember 6-án vonult be Nagyváradra a Magyar Királyi Honvédség – ez a dátum idén hétköznap volt, így a legközelebbi vasárnapon tartották a túrát. “Itt az ideje, hogy se Bukarestben, se máshol ne döntsenek rólunk, és vegyük saját kezünkbe sorsunkat. Ha hiszünk benne, ki tudjuk vívni az önrendelkezést” – mondta Csomortányi, a hallgatóság tapssát kiérdemelve.
A beszédek után “az elveszetett energia pótlására” került sor, hiszen a vendéglátók bográcsossal, és természetesen hozzá illő innivalóval várták a kerékpárosokat.
A kerékpárokat később teherszállító járművel vitték vissza Nagyváradra, a túrázók pedig a 21.43 órakor indult vonattal utaztak vissza a megyeszékhelyre.