Az Unirea héten edzőtáborozó női ifjúsági kézilabda csapata péntek délben 3 X 20 perces edzőmeccset vívott a megyei bajnokságbeli riválisával, a Tasnádi Unireával.
A lányok a héten napi három kemény edzésen vettek részt, ennek megfelelően nem a legkipihentebben álltak a meccs elé.
Az első játékrészben fej fej mellett haladt a gólszerzésben a két gárda, az első szünetre 6 – 5-ös haza vezetéssel tértek.
A második játékrészben Leu Eugen a kezdőcsapatot pihentette, a kisebbek léptek pályára, kiknek igyekezetével nem is volt baj, ellenben sok hibát, pontatlan passzt vétettek, a kapura lövések nagyobb része félmagasan érkezett a kapu közepére, amit könnyedén hárított a kapus. A részeredmény 4 – 12, összesítve 10 – 17.
A harmadik játékrészre visszaálltak a nagyobbak, és olyan szikrázó összecsapás alakult ki, mintha legalábbis egy bajnoki cím lett volna a tét, és nem egy barátságos edzőmeccset láttunk volna. Mindkét gárda kettős emberfogást alkalmazva már a félpályán letámadta a másikat, és a lányok nem riadtak vissza a kemény belemenésektől, olykor egy-egy pofon is elcsattant. Közben sajnos többen is megsérültek, ám a győzelem kiharcolása így sem tűnt lehetetlennek, mivel gólról-gólra megközelítettük a vendégeket. Hogy mégsem sikerült, annak oka, hogy számos ziccert hibáztunk úgy, hogy például kiismerhetően a kapu jobb oldalába akartuk betuszkolni a labdát, amire a kapus hamar rájött, közben a néha a másik oldalra dobott labdák mind a hálóban kötöttek ki. Részeredmény 12 – 5, a vége 22 – 22 lett, ami a látottak alapján valójában igazságos, még ha a végén már a kezünkben volt is a győzelem…
Az edzőtábornak szombat délben szakad vége, ám mivel a bajnokság majd csak szeptemberben kezdődik, a csapat időközben tornákon vesz részt, további barátságos meccseket is játszik, tudtuk meg Leu Eugen edzőtől.