A megyei női ifjúsági kézilabda bajnokság harmadik fordulójában az Unirea HC két hazai találkozó után első idegenbeli mérkőzését vívta, Hegyközpályiban vendégszerepelt vasárnap.
A lányok 13-6-os félidő után 20-8-ra nyertek, megszerezve második győzelmüket.
A találkozó után Leu Eugen edző elmondta: a meccs csupán a 15. percig volt kiegyensúlyozottnak mondható, a két kapusunk teljesítménye kiemelkedő volt, és nagyban hozzájárult a kedvező eredményhez. Az edző ugyanakkor az egész csapat hozzáállását dícsérte, ami biztató a jövőre nézve, és szerinte azt bizonyítja, hogy a gárda jó uton halad a fejlődésben.
A Hegyközpályiban szerepelt csapat (zárójelben a szerzett gólok száma):
Nagy Heléna és Pusztai Myrtis – kapusok
Erdei Alexandra (1)
Caragilov Melissa (1)
Toma Denisa (4)
Toma Carmina (3)
Seteanschi Ariana (5)
Kiss Ingrid
Sipos Carla (3)
Tóth Mária (2)
Sütő Csilla
Dânga Nicoleta (1)
Purcel Raluca
Bihari Viktória
Lacatus Cynthia.
A pontvadászat következő fordulója december 1-én lesz, az Unirea a Nagyváradi Romsport vendége lesz.
Addig is részt vesznek ugyancsak Hegyközpályiban a Tulipán Kupa elnevezésű tornán, a helyi, a bihari és a nagyváradi Szent László Gimnázium csapatának társaságában.