A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára és a Partiumi Keresztény Egyetem együttműködésével jött létre az a kiállítás, melyet pénteken délben lehetett megtekinteni a Padlás galériában, illetve 2 előadást is meg lehetett hallgatni, természetesen mindkettőnek ugyanaz volt a témája: Bihar és Hajdú Bihar Vármegye közigazgatási fejlődése a középkortól napjainkig.
Megnyitójában dr.Szilágyi Ferenc egyetemi tanár elmondta, hogy az előadások valójában mintegy élő tárlatvezetésként kalauzolják körbe a hallgatóságot és a nézelődőket a 26 kiállított térkép előtt, bemutatva és nyomon követve a régió közigazgatási fejlődését 1552-től napjainkig. A már a Hajdú Bihari megyeházán is bemutatott kiállítás aktualitását az adja, hogy a vármegye lassan eléri 1000. évét, hiszen Szent István-korabeli, és ilyen korral fejlettebbnek mondott népek közigazgatási egységei sem büszkélkedhetnek.
Előadást dr.Szilágyi Ferenc, illetve dr.Szálkai Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának levéltárosa tartott (harmadik szerzőtársuk, aki nem volt ezúttal jelen, Szikla Gergő levéltáros).