“Kihelyezett” természetismereti óra

“Kihelyezett” természetismereti óra
2014. September 23.
Szombaton második alkalommal tartottak úgynevezett tantúrát. A tavalyi visszatérő résztvevőkhöz új érdeklődők is csatlakoztak.
/vlm/Image/Show/84/
Az ANL-tömbházak udvaráról rajtoltak, és oda is érkezetek meg a kirándulók (fotók: Bíró Károly)

A tavalyi után az elmúlt szombaton második alkalommal szerveztek úgynevezett tantúrát, amit leginkább egy kirándulással egybekötött “kihelyezett” természetismereti óraként lehetne meghatározni, ami ellenben nem csak diákoknak, gyerekeknek szól, és nem csak egy tanórányit tart. A szervezők – a Városháza és a helyi ifjúsági szervezet, az ÉRMISZ – szombaton reggel 9 órakor várták az érdeklődőket az ANL-tömbházak udvarán, és több mint 30 bringás eredt útnak, köztük a helyiek mellett Margittáról és Érkörtvélyesről érkezettek is, a legfiatalabb résztvevő 6 éves volt. Az idegenvezetői feladatokat Bíró Károly látta el, aki természetvédőként és az Érmellék 2009 Fotóklub elnökeként is ismeri a látnivalókat, fotóin, akárcsak a klub többi tagja is, meg is örökíti azokat.
A túrázók útja az erdőn keresztül a Pásztorgazon át vezetett ahhoz az erdészházhoz, melyet a városvezetés a természetvédő Zöld Kommandó használatába adott korábban. Ennek udvarán megpihentek, szalonnát sütöttek, majd már a járművek használta úton indultak vissza a kiindulási ponthoz, ahova délután 15 óra körül érkeztek meg.

Tekintve, hogy a tavalyi túrázók nagyrésze újra jelent volt, és újabb érdeklődők is akadtak, levonható a következtetés, hogy erre a programra van igény, ezért minden bizonnyal jövőre is megtartják, mondta Karsai Attila alpolgármester, aki idén is tagja volt a kiránduló csapatnak.

(BN)



Keresés