A koronavírus (COVID-19) járvány hazai megjelenése felforgatta a mindennapjainkat. A betegség terjedésének lelassítása, és a fokozottan veszélyeztetett személyek védelme érdekében egy sor rendkívüli intézkedés született országunk intézményeiben. Nem kivétel ez alól az Érmihályfalvi Egészségügyi-Szociális Otthon sem. Csűri József, intézményvezető, számolt be a következő lépésekről, amelyek segítségével igyekeznek felvenni a harcot a járvánnyal szemben. A megváltozott helyzetben szerintük a legfontosabb a fegyelmezett magatartás, és a fokozott tudatosság a rutintevékenységek során, mivel köztudott, hogy a fertőzés már szinte bárhol jelen lehet az országban.
Az idősek és krónikus betegek védelme érdekében hozott rendkívüli intézkedések érintik mind a gondozottakat, mind a személyzetet. Az egyik legfontosabb ezek közül a megváltozott munkarend. A gondozottakkal kapcsolatban álló dolgozók április 11-től két hetes műszakokra álltak át, egy hirtelen életbe lépett rendelet értelmében. Rugalmasan, megbeszélés alapján kialakult két 8 fős csapat, akik két hétig folyamatosan az intézményben tartózkodnak, és ellátják a feladataikat, ezalatt nem érintkeznek senkivel a külvilágból, majd cserélnek. A gondozottak egészségügyi állapotát folyamatosan ellenőrzik, különös figyelemmel a COVID-19 betegség tüneteire (pl. láz, köhögés). Az intézmény azon munkatársai, akik más jellegű feladatokat látnak el, nem lépnek kapcsolatba sem a gondozottakkal, sem az őket ellátó személyekkel, még az udvaron sem. Ők külön bejáraton közlekednek, és a folyosót, amelyen keresztül eljutnak az irodákhoz, egy ideiglenes fallal leválasztották az épület többi részétől. Amennyiben ezeknek a dolgozóknak mégis olyan területen van feladatuk, ahol a gondozottak tartózkodnak, legyen szó egy orvosi vizsgálatról, vagy karbantartási munkáról, azt csakis az előírt biztonságos védőfelszerelésben végezhetik el.
A gondozottak esetében kijárási tilalom van érvényben, nem fogadhatnak látogatókat, illetve nem fogadhatnak küldeményeket sem a hozzátartozóiktól. Ez különösen nehéz helyzet, hiszen az ünnepek alatt sokan a családjuknál szoktak tartózkodni. Az ott lakók telefonos elérhetősége továbbra is biztosított. A bevásárlásaikat a személyzet erre a feladatra kijelölt tagjai intézik el. Ezek a személyek természetesen nem kerülnek kapcsolatba sem a szolgálatot teljesítő dolgozókkal, sem a gondozottakkal, az intézmény udvarán elhelyezett termékeket a személyzet az épületbe jutás előtt fertőtleníti. Ugyanígy járnak el minden tárggyal, aminek muszáj bekerülnie, pl. gyógyszerek, háztartási kellékek. Az intézménybe való felvételt a rendkívüli helyzet alatt, a nagy érdeklődés ellenére is, szüneteltetni kell.
Az épület higiéniája megfelel az előírásoknak, a rendszeres fertőtlenítésre kiemelten figyelnek a dolgozók. Jelenleg minden felszerelés adott a hatékony védekezéshez. Az aktuálisan hiánycikkeknek számító tisztítószerek raktáron vannak, illetve folyamatos utánpótlást várnak a beszállítóktól, főleg a gumikesztyűből, mivel ez az eszköz nagyon gyorsan fogy.
Az igazgató köszönetét fejezi ki a kollégáknak a hozzáállásukért, és a lemondásaikért, amiket a helyzet kezelése érdekében tesznek. Köszöni a gondozottak türelmét, együttműködését. Illetve hálás az önkormányzatnak, és az anyaországnak is az eljuttatott támogatásokért, amelyekkel hozzájárultak a koronavírus elleni védekezéshez. Jó egészséget, és kitartást kíván a lakosságnak az intézmény dolgozói nevében.