2015. October 7.
A református egyházközség szervezésében mintegy 90-en kirándultak a napokban Budapestre.
Az Érmihályfalvi Református Egyházközség a reformáció havában úgy emlékezett Október 6-ra és úgy készült Október 23.-ra, hogy október 3-án énekelve és imádkozva a nemzet főteréig zarándokolt mintegy 90 résztvevővel és megtekintette a világ harmadik legnagyobb és legszebb, nekünk, magyaroknak, a legszebb parlamenti épületet, a budapesti Magyar Országházat. Feledhetetlen élmény maradt számunkra a szent korona és a koronázási jelképek megtekintése. A verőfényes októberi napon a Kossuth téren emlékeztünk szabadságharcainkra, József Attilával néztük, hogy milyen nagy, bölcs és zavaros a Duna, délután pedig a budai Várban és környékén töltődtünk fel lelkiekben. Az igazak emlékezete áldott, visszhangzott bennünk a bibliai igevers, imádságos szívvel-lélekkel vallottuk meg újra, a szózat éneklésével is, hogy hazánkhoz mindhalálig hűek maradunk.
Köszönet a szervezőknek az élményekért, a lelki feltöltődésért.
Vagyon Ilona, a református nőszövetség titkára