2015. June 29.
Az érmihályfalvi református egyházközségben vasárnap tartották meg a szokásos találkozót a 25 és 50 éve konfirmáltaknak.
Fentebb az 1965-ben, alább az 1990-ben konfirmáltak
A délelőtt 11 órakor kezdődött ünnepi istentiszteletre ezúttal az 1965-ben, illetve 1990-ben konfirmáltakat várták. Annak idején az előbbiek 81-en, utóbbiak 131-en tettek bizonyságot hitükről, most 24-en, illetve 20-an vettek részt a találkozón. “Hordozzátok továbbra is lelketekben hiteteket és az anyaszentegyházat”, kívánta a megjelenteknek az istentisztelet végén Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor, miután fiatalok verses műsorával és egy-egy szál piros szegfűvel is köszöntötték az ünnepelteket, akiknek természetesen csoportképe is elkészült a templom kertjében.