Érsemjénből érkeztek a Rákóczi Szövetség munkatársai szerdán délelőtt Érmihályfalvára, hogy ott is átadják azt a 10 ezer forintnyi ösztöndíjat, melyet évente azok a határon túli családok kapnak, melyek iskolakezdő gyerekeiket magyar tannyelvű osztályba íratják. A kultúrházban a Zelk Zoltán Általános Iskola aligazgatója, Varga Róbert köszöntötte a megjelenteket, átadva a szót Nyakó Józsefnek. A polgármester szerint “sokan vagyunk, de nem elegen”, utalva arra, hogy mindössze 51 nulladik osztályos kisdiák jogosult idén az adományra, ilyen kevés iskolakezdő talán még soha nem volt a városban. Megköszönte a szövetség gesztusát, ugyanakkor arra kérte a megjelent szülőket, hogy vegyenek részt más rendezvényeken is, bizonyítva azzal, hogy “jó magyarnak lenni Érmihályfalván”. A gondolatot mintegy folytatta Csengeri Csongor iskolaigazgató, aki hozzátette: a Zelk Zoltán iskolában jó magyar diáknak lenni is, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre már több kisdiákjuk lesz. A továbbiakban Petrovay László, a Rákóczi Szövetség iskolaválasztási programokért felelős igazgatója ismertette, hogy programjukat 2004-ben indították a Felvidéken, tapasztalva, hogy egyre több magyar szülő íratja gyerekét szlovák tannyelvű osztályba. Mivel ez nem csak arra a tájegységre volt jellemző, az akciót kiterjesztették az egész Kárpát-medencére. Biharban 2012-ben voltak először, de megyénk mellett Fehér, Máramaros, Szilágy, Kolozs, Beszterce-Naszód, Temes és Arad megyékbe is eljutnak.
Idén szeptember és december között Kárpát-medence szerte több mint 350 településen mintegy 8 ezer gyerek kapja meg a 10 ezer forintot, ami nem állami támogatás, hanem magánszemélyek, intézmények, szervezetek adományából adódik össze. Ne az összeg nagyságát nézzék elsősorban, hanem annak eszmei üzenetét, fogalmazott Petrovay László, megköszönve a szülőknek, hogy az anyanyelvi oktatást választották, továbbá ismertette további, az óvodai “végzősöknek” szóló, iskolakezdési csomag átadásával járó, illetve gólyahír nevű programjukat is, melyek ugyancsak nem ismeretlenek olvasóink előtt. Utóbbi a gyerek születésének örülő családokat érinti, és “egy azonnali pozitív jelzés a magyar közösség részéről”, illetve egy ösztönzés a későbbi anyanyelvű oktatás választásának irányába, fogalmazott az igazgató. Ezek után sorban szólították az érintett szülőket, akik Petrovay Lászlótól és munkatársától, Bálinger Pétertől átvehették a borítékokat, és akik idén először nem papír alapú ügyintézés részesei voltak, hanem táblagépek érintőképernyőjén kellett erre alkalmas “ceruzával” elismervényt aláírjanak. A küldöttség Érmihályfalváról Érkörtvélyesre indult tovább, majd aznap még következett számukra Apátkeresztúr, Monospetri, Margitta, Magyarkéc és Érszőllős.
(Bihari Napló)