A vasárnap éjszakai tűzijátékkal végert ért a XXI. Nyiló Akác Napok fesztivál, és hétfőn reggel arra ébredhettünk, mintha az egész csak egy álom lett volna: a Széchenyi téren már csak hűlt helye volt a színpadnak, a sörsátraknak, de még szemétkupacokat sem lehetett látni. Itt-ott egy hűtőszekrény várta még, hogy visszavigyék a vendéglátó helyek falai közé, a városi park előtt a vurstlit bontották fáradt szemű munkások. A főtéren az EU-tagországok lengő zászlai mutatták mégis, hogy mégsem csak álmodtuk az elmúlt hétvégét.
Köszönet illet mindenkit, aki szervezőként segédkezett, de azokat is, akik részvételükkel járultak hozzá ahhoz, hogy a huszonegyedik fesztivált is sikeresnek tudhassuk, nyilatkozta Nyakó József. A polgármester kiemelte, hogy a rendfentartók beavatkozására sehol nem volt szükség, a szervezők és a szórakozók is fegyelmezettek voltak.
A város arculatát is sikerült a fesztiválhoz méltóvá varázsolni, reméljük, hogy a következőkben a színvonalat tovább tudjuk fokozni, ugyanakkor a város mindennapjait is a Nyiló Akác Napok rangjára emelni, fejtette ki a polgármester. A szervezésben egy átalakitott, megfiatalitott csapat vett részt, számukra ez egy “teszt” volt, melyben mindenkinek volt saját feladata. Ha voltak hiányosságok – mert valami baki mindig becsúszhat, akkor ezekből tanulni lehet a jövőben. Remélem, hogy a szervezőgárdában feltűnt új arcokra a további, mindennapi közös munkában is számíthatunk, tette hozzá Nyakó József.