Az elmúlt hétvégén két jelentős eseményen bizonyíthattuk, hogy nem közömbös számunkra Érmihályfalva és nemzetünk múltja, jelene.
Köszönettel tartozom mindazoknak, akik méltóságteljesen ünnepeltek velünk az Ötvenhatosok emlékművénél.
Mindkét ünnepi szónokunk – Szólláth Tibor polgármester úr és Szabó Ödön képviselő úr – rangjukhoz méltóan, a helyi fellépő műkedvelőkkel összhangban, rendkívül színvonalas előadásaikkal tették felejthetetlenné tiszteletadásunkat.
Sass Kálmán mártír lelkész emlékünnepségre is hivatalosak voltunk Nemzeti Ünnepünkön. Az ott történteknek viszont alig volt köze a meghirdetettekhez.
Az érmihályfalvi csoport áldozataihoz és Sass Kálmán emlékéhez méltatlanul a szónok makacs acsarkodással torzította el az ünnepség méltóságát, kegyeletességét.
A tisztelgésre érkező ünneplők, köztük jómagam is, egy harsány „árnyékokra vetődő”;, fogalomzavarokkal küszködő szónok saját vélt mártíromságát a vértanú lelkészünk magasságába kísérelte emelni, ahelyett, hogy alig két hónapja vétett baklövéséből okulva beismeréssel, alázattal szolgálná híveit, egyházát.
Jó volna, ha felhagyna végre az egyre fogyó, szeretetre, békességre és imádkozni vágyó hallgatóságának félrevezetésével, uszításával.
Érmihályfalva polgármestere alig várja azt a napot, amikor az általa nagyra becsült református közösség lelkésze, bölcs pásztorként, a kölcsönös tisztelet jegyében megtalálja a megfelelő hangnemet és viszonyulást egy egészséges együttműködés érdekében város és egyház között. Ez most még nem az.
Szombaton az elvándorlásról tartott értekezletünk után rendkívül rangos vendégeink társaságában az érdeklődő érmihályfalviak örömére átadtuk a Hazaváró Édesanya szobrát.
Az adományokból készített sikeres alkotás a birtokbavétel pillanatától városunk legszebb ékkövévé vált, és máris illő csodálat, rendkívüli érdeklődés és anyáknak kijáró szeretet övezi.
Kívánom, hogy minden érmihályfalvi sajátjának tekintse és akként is viszonyuljon hozza. Vigyázzunk rá, hisz mindannyiunk édesanyja emlékére állítottuk. Biztosan nem hiába.
Ezúttal is szeretném megköszönni minden támogatónak, függetlenül a hozzájárulás mértékétől, hogy értékelte és támogatásra méltónak találta kezdeményezésünket.
Találkozva az édesanyáinkat ábrázoló alkotással, nagyon sokan indíttatást éreznek a támogatásra. Így utólag már nem téglajegyet, hanem nyugtát adunk, az 500 lejes vagy annál nagyobb értékű támogatást a szobor mögötti falon elhelyezett táblákon továbbra is feltüntetjük.
Nyakó József polgármester