2015. January 1.
A hagyománynak megfelelően az újév első perceiben koszorúk kerültek a Petőfi-emléktáblára.
Százkilencvenkét éve született a költő
Még alig hunytak ki a szilveszteri tűzijáték fényei, 2015 első negyedórájának végén, miközben a Széchenyi téren még a jókívánságok özöne “cserélt gazdát”, koszorúzásra került sor Petőfi Sándor emléktáblájánál: 192 évvel korábban, 1823. január elsején született a költő. Emléktáblája az egykori Minori vendéglő helyén áll, ahol 1847. májusában megszállt, és “Legszebb versem” című költeményét írta.
Az emléktáblára a Polgármesteri Hivatal nevében Nyakó József polgármester és Karsai Attila alpolgármester, a helyi RMDSZ-szervezet képviseletében dr.Turucz Mária megyei tanácsos, nőszervezeti elnök, illetve Kovács Attila tanácsos helyezett koszorút.